Bevezetés

   Egészen pontosan 2015 november 13-án történt. Nyugalom vett körül, hallottam a csendet. Az a végtelenül mély ellazult érzés cikázott bennem, még akkor is, ha éppen abban a pillanatban nem is értettem, hogyan jutottam el idáig. Egyre többet gondoltam az ébrenlétben Indiára. Debrecenben vagyok, de olyan mint ha Delhi lenne. Az emberek megnéznek és azt kérdezik honnan jöttem. Sehonnan. Egyszerűen itt vagyok és kész. Kihagytam Csitorgarht, pedig a vonat eltolatott addig, sőt vagy 20-30 perces pihenőt tartott. Egész családok szálltak le egy kis újságpapírtölcsérbe csomagolt sültkrumplinak látszó élelemért. Nekünk maradt a keksz, hiszen már csak kb. 4 óra volt hátra. Szóval ezen a helyen van egy erőd amely falai között több ezer ember halt meg. Szellemváros 12 kilométer fallal körbevéve 7 hatalmas kapuval egy 152 méter magas hegygerincen. Az utikönyvek szerint romos épületek tömege amit látni lehet itt, de hát Indiában vagyunk és itt nem mindig tudunk különbséget tenni a rom és a használatban lévő épületek között. Mindig rejteget valami meglepetést, ha nem is a műemlékek de az emberek biztosan. A mai napon éppen 22 fok van ezen a helyen. Emlékszem, amikor az utazásra készültünk, akkor egy évvel korábban nézegettem a hőfokokat és ujjongtam, hogy Rajasthan egy igazán jó hely decemberben vagy éppen márciusban a maga 25 fokaival.

    Ültem az autóban leáll a motor. Olyan volt, mint ha valami bozótos közepén lettem volna. Ebben az időpontban pontosan egy hónapja nincs információm. Majd írok egy könyvet, hogyan vezekeljünk úgy, hogy abba tényleg bele lehessen dögölni címmel. Indiai utunk alatt a kis füzet, amibe írtam nem került elő, így egy valami marad amiből megírhatom, azok azok az érzések amelyek megmaradtak megpróbálom minden idegszálammal előidézni, nem is a történéseket, hanem az érzéseket. Meditációnak tekintem, amelynek mindenki tudja, hogy mi lesz a vége. Hátranéztem, az ablak szilánkokra tört, még előre is jutott belőle. Az autók valahol fent lehettek kb. 3 méterrel magasabban és ellenkező irányban. Lekapcsoltam a lámpát, azt gondoltam, észrevétlen maradhatok addig, amíg eldöntöm, hogy ez most jó így vagy sem. Olyan volt, mint India nem hagyják nyugodtan az embert. Az út felől kb 10 ember rohant felém, kopogtatták az utasoldali ablakot, hogy hol vannak a sérültek. Láttam valakit aki egy elsősegélydobozzal jött és azt mondta, hogy orvos és segít ha kell. Nem nagyon értettem őket. Kiszálltam az utasoldalon, mert a másikon egy rekettyés állta az utamat. Miután látták, hogy egyben vagyok és beszélek, legalább is azt, hogy nincs semmi bajom, elmentek. Nem tudom mi történt. A rendőrautóban a holnapi előadásomra gondoltam, arra, hogy csúnyán összetörtem a kocsit és Indiára, ahol láttunk pár balesetet, köztük halálosat is. Kb. ennyi elbóbiskolsz aztán nyugalom. 

    2000 körül gondoltam először arra, hogy Indiába kellene utazni. Illúziókat kergettem, színekről, illatokról, fényekről, maharajákról, palotákról, a Jamunáról, a Gangeszről, a Taj Mahal szépségéről, száris lányokról, a Jantar Mantarról. Illúziókat kergettem az életről, hogy az nem olyan amilyen, lehet változtatni, lehet jó irányba terelni. Egyetlen hibás döntés, vagy nem döntés megváltoztathat mindent. Valószínűleg elaludtam. Gazdasági totálkár. Amikor kiszedték az árok mélyéről az autót akkor láttam, hogy a tetején is járt, mert ott is be volt horpadva. Szóval megpördültem, mindkét tengely körül. Az autó is. Talán a jobb csuklóm fájt egy kicsit másnap, de ennyi. A karma. Emlékszem személyesen mentem a repülőjegyért. Nyár volt, nem az a fülledt, hanem nagyon is jóleső nyár. Két repülőjegy az ismeretlenbe amire mindig is vágytam. Gyalogoltam XIII-V-XIII. A készülődés része volt. A gyaloglás. Árpád híd, Margit sziget, a cipőkig és vissza 37,5 fokban, Buda augusztushuszadikán, mindegy csak gyalog, hogy bírjuk a tempót, a meleget, a tömeget. Pl, Józsefváros piac, ahol a raktárak mögött vágták a csirkét és Bosh ütvefúró mellett neonszínekben pompázó világító Krisztus és felfújható gumimikulást is lehet kapni. (tisztára mint  a Zöld sárkány gyermekei-ben) Csak ugye a tömeg miatt! Na meg azért, hogy szokja a lábunk a cipőt, ami rendkívül hasznos egy porrallepte országban. 

    Nem tudtunk felkészülni Indiára. Azt gondoltuk, de nem. 

Másodszorra sokkal könnyebb lesz.

folyt.köv.