Lassanként összemosódik a fejemben
minden: ami megtörtént és ami nem, az először látott utcák, a napok, az
éjszakák, fölöttünk az ég és köröskörül a viskórengeteg. Úgy rémlik sokat
néztünk felfelé, mintha az égen kerestük volna valami hiányt vagy többletet,
valamit, ami megkülönbözteti a többi égtől, mintha ez valamiképpen
megmagyarázhatta volna amit magunk körül láttunk.
Persze tévedhetünk is. Valószínűleg egy
későbbi időszak megfigyeléseit vetítem rá ezekre az első napokra. Nem mintha
túl sokat számítana, most már.
Hosszú, gondos tanulmányozás után
nyugodtan kijelenthetem, hogy ez az ég ugyanaz az ég, mint amit fölötted is
látsz.
Ezek itt ugyanazok a felhők és ugyanaz a
ragyogás, ugyanazok a viharok és ugyanazok a csendek, és ugyanaz a szél, ami
magával sodor mindent. Ha a hatás itt mégis más, az csakis attól lehet, ami
lent végbemegy. Például az éjszakák sosem teljesen ugyanazok, mint otthon.
Ugyanaz a sötétség, és a végtelenség is ugyanaz, de a nyugalom helyett is sosem
szűnő hullámverést érezni, valamiféle morajt, ami egyfolytában húz és előrelök.
És napközben ott a ragyogás, ami néha
már elviselhetetlen – olyan sugárzás, ami elkábítja az embert és kilúgoz
mindent, az összes repedt felület csillog, szinte maga levegő és irizál. A fény
úgy változik, hogy a színek annál inkább eltorzulnak, minél közelebbről nézed
őket. Még az árnyékok is vibrálnak, kontúrjaik szeszélyesen, hektikusan
pulzálnak.
Ebben a fényben vigyázni kell, nehogy
túl tágra nyisd a szemed, hogy pontosan abban a szögben hunyorogj, amivel még meg
tudod őrizni az egyensúlyod, különben elbotlasz, az elesés veszélyeit pedig nem
kell sorolnom.
A sötétségtől, a ránk zuhanó különös
éjszakáktól eltekintve néha úgy éreztem, az égbolt mindjárt kiég. A nappalok
akkor érnek véget, amikor muszáj, éppen abban a pillanatban, amikor a nap a
végsőkig kimerített mindent, amire rásüt. Semmi nem bírná tovább ezt a
fényességet
Az egész lehetetlen világ elolvadna, és
itt lenne a vége.
A város lassan és biztosan elemészti
magát, úgy, hogy közben mégis megmarad. Ezt nem lehet elmagyarázni. Csak
leírom, nem is tettetem, hogy megértem.
Idefirkált: Briella
Képek: Vzoo
